A tanár-diák viszonyról

Érdekel a véleményem? – Merült fel bennem a kérdés minden egyes nap a régi iskolámban. Nap mint nap voltak olyan szituációim, amikor valami nagyon értelmeset és helyzethez illőt tudtam volna mondani, de a tanár természetesen vagy negyed órával később szólított fel vagy ezt meg sem tette mert ugye sok dolgunk van. De ha még fel is szólított, akkor sem lehetett semmi olyat mondani ami ellene vagy a téma ellen szól, hiszen nem akartam lerontani az átlagomat. Nem egy olyan esetem volt, hogy hozzászóltam egy témához amivel nem értettem egyet és nem jártam vele jól. A legtöbb gyereknek gondolom ez nem jelent sokat de én amikor bennem maradt egy nagyon odaillő megjegyzés vagy egy kérdés akkor elkeseredetten éreztem magam. Néha több órával később is eszembe jutottak ezek. Azzal sem értek egyet, hogy egy gyerek elméletileg csak akkor szólalhat meg ha a tanár felszólítja, de erre még azt mondom, hogy a rend és a fegyelem miatt megvalósítható lenne ha nem kéne várni rá stb. A tanárok szemében egy gyerek két dolgot mondhat. Válaszol a kérdésre vagy visszakérdez valamit ami elhangzott de az utóbbit nem sokan teszik hiszen ezzel is nehéz jól járni.

A tanárok szemében egy gyerek két dolgot mondhat. Válaszol a kérdésre vagy visszakérdez valamit ami elhangzott

Ezen kívül annyi fér még bele, hogy figyelmezteted a tanárt a dolgozatra vagy a házi feladatra. Vannak kényszer kérdések is pl: minden órán előfordul az, hogy egy gyerek megkérdezi, hogy kimehet-e WC-re. Ezt a kérdést teljesen el lehetne hagyni, de ha a tanár nem is szeretne kiengedni (ami szerintem persze teljesen abnormális) akkor ezt pedig leszögezhetné és nem úgy, hogy egyszer kienged egyszer pedig nem. De arra nem szabad szólnom egy szót sem, hogy az órának már 5 perce vége van. Emiatt lesznek unalmasak, monotonok az órák is hiszen senki nem tehet megjegyzéseket amiktől esetleg könnyebb lenne megjegyezni valamit. Ez az egész olyan mintha egy olyan helyzetben lennék ahol látszat választási lehetőségeim vannak de abból sem sok. Olyan mintha mi gyerekek csak úgymond kényszerből válaszolnánk. Ha egy filmhez kéne hasonlítanom akkor ez egy olyan film lenne ami egy főszereplőről szólna aki jelen esetben a tanár. Mi gyerekek azok a szereplők lennénk akik a háttérben kávéznak. Csak ülünk és néha válaszolunk valamire amit a tanár kérdez vagy felolvasunk egy feladatot stb. De ez sem minden gyerek. A régi iskolámban a saját megfigyeléseim alapján több volt azoknak a gyerekeknek a száma akik beültek az órára és csöndesen végig ülték az egészet. Na én ezt a legtöbbször nem bírtam ki. Tudtam, hogy ha nem vagyok úgymond interaktív akkor az órából egy nap múlva semmi sem fog megmaradni.

Tudtam, hogy ha nem vagyok úgymond interaktív akkor az órából egy nap múlva semmi sem fog megmaradni.

Ahogy telt az idő én is inkább egyre úgy voltam ezzel, hogy hagyom az egészet és inkább otthon kijegyzetelem és megtanulom magamtól. Persze ez nem az összes órára igaz, hiszen voltak kivételek, olyan órák amiket tényleg lehetett élvezni de ez nagyon nem volt gyakori (körülbelül húszból egy). Konkrétan gyorsabban haladtam volna otthon egyénileg, ha feleannyi időt szánok az órákra. Az, hogy nagyon kevés lehetőségem van beszélni órán az szerintem azért is van hiszen a szabályok nagyon el sokasodtak. A szabályok csökkentése szerintem már javíthatna a helyzeten egy kicsit. Nos ez volt az én véleményem a véleménykifejtési lehetőségeimről az álami iskolákban.

Írta: Mészáros Zsigmond Zétény