Hitoktatás Magyarországon

A különböző vallások oktatása már Krisztus születése előtt elkezdődött, gondoljunk csak a Hinduizmusra vagy a Buddhizmusra. Ha tágabb hazánkra, Európára tekintünk, akkor azt is láthatjuk, hogy majdnem 17 évszázadon keresztül kötelező jelleggel történt eleinte a katolikus oktatás ami a későbbiekben kiegészült a református tanokkal is. Az oktatás elterjedésében is nagy szerepet játszott, hogy a keresztény nevelés egyetemes jellegű, azaz minden embernek joga Krisztus szellemében művelődnie. Érdekes tény, hogy Magyarország alaptörvénye a legelső szekciójában említi, hogy Magyarország egy büszke keresztény ország. A vallásos (keresztény) oktatást Szent István hozta be, 1-2 évvel az államalapítás után, majd kötelezővé tette, arra hivatkozva, hogy a következő generációknak erős keresztény szülőkre lesz szüksége.

Na de akkor a kérdés… Megéri a vallásos oktatás? Interjú alanyom Egresi Balázs Plébános, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye papja, hittantanár.

Plébános atya, ön szerint helyes-e az oktatásba kötelező jelleggel beépíteni a hittant?

Nem! Habár teljes szívemmel támogatom a vallásos oktatást, véleményem szerint mindenkinek szíve joga, hogy az Úrhoz fordul-e s hogy miként teszi azt! Kifejezetten gyermekkorban, mikor az ember a legaktívabb minden téren, ostobaságnak tartom a hittan és/vagy erkölcstan erőltetését… Csak gondoljunk bele, rengeteg negatív érzést fog szülni ez a gyermekekben, melyek nem csak hogy Ieterelik őket Isten útjáról, viszont akár ellenszenvet is kelthetnek!

Mi a véleménye a jelenlegi hitoktatásról? Jól megy, jól van megszervezve?

Személy Szerint én abszolút nem támogatom a jelenlegi rendszert, mivel az Egyházmegye nem ért a gyermekekhez, az oktatási hivatal pedig Istenhez… Találni kellene egy köztes megoldást, hogy a fiatalságnak jobb legyen, ne kelljen ostobaságokat tanulniuk az Úrról! A Úr útjára kellene terelni őket, megismertetni őket különböző bibliai történetekkel, hogy megértsék a teremtést, az evangéliumokat, nem pedig dolgozatot íratni velük! Istenből, az Isteni csodákból nem lehet vizsgázni…

…az Egyházmegye nem ért a gyermekekhez, az oktatási hivatal pedig Istenhez…

Oktatási rendszer MO.-n

Az egyházi oktatás igen érdekes Magyarországon, mivel kifejezetten egyedi rendszerünk van. Jelenleg a tantervet, a tanárokat illetve az oktatás menetét egyszerre felügyeli az Egyházmegye, illetve az oktatási hivatal ami sok esetben hátráltatja a tervezést illetve a tervek megvalósítását. Ahogy a fenti interviewban a Plébános atya is említette, az egyház nem ért a gyerekekhez, az oktatási hivatal pedig a valláshoz. Jelenlegi álláspont szerint vagy hittant vesz fel a tanuló vagy erkölcstant, ennyi kész. Persze a hittan lehet akármilyen vallású, viszont támogatást csak a keresztény tanok kapnak.

Történelem

Az országba még I.Szent István hozta be a keresztény oktatást, s az akkor megalapozott rendszer még közel 8 évszázadon át használatban volt. Királyaink hirdették, hogy alapvető és keresztény oktatás mindenkinek joga, habár mint tudjuk ez nem igazán valósult meg. A társadalom felsőbb rétegei hozzájutottak az oktatáshoz, sőt akár teológiai karra is bejuthattak, viszont az alsóbb osztálybéli többnyire parasztok legfeljebb általános oktatáshoz jutottak hozzá, bár mivel nem kötelező jelleggel folyt az oktatás, az emberek 87%-a nem foglalkozott vele. A kiegyezést követően a jómódú családok német nyelvű, osztrák iskolákba iratták gyermekeiket, ahol a teológia az alapműveltséghez tartozott. Itthon, Magyarországon egészen az 1868-as Eötvös féle oktatási törvényig, a Mária Terézia által kiadott 1777 Ratio Educationis is kívánatosnak tartotta a gyermekek oktatását, viszont a szülőkre hagyta, hogy a gyermek jár-e iskolába. Az Eötvös féle 1868-as törvény kijelentette, hogy minden magyar gyermeknek hattól-tizenkét éves korig kötelező iskolába járnia, itt kezdődött a nagy oktatási reformok korszaka, illetve belépés a polgári világba. Ekkoriban a népiskolák írást, olvasást, történelmet, matematikát és persze hitet oktattak. Ez kicsit eltért az osztrák egyszerűsített teológiától, főleg a bibliáról, Isten és Krisztus csodáiról és a kereszténység történetéről tanultak. Később az első világháború után a vörösterror alatt el lett távolítva a tárgyak közül, a kommunisták ateista létére hivatkozva, itt már elkezdődött a mai rendszer alapozása. Mikor Horthy bevonult Pestre és átvette a hatalmat  a kötelező tanmenet, tantárgyak kiegészültek katonai oktatással, földrajzzal, biológiával illetve kötelező testneveléssel. A második világháború után a kommunista kormány teljesen eltörölte a hit oktatástást, helyette megjelentek tudomány-órák, például a kémia és a fizika, de például megjelent az állampolgári ismeretek óra, a napi hírek és a politológia is. Egészen a rendszerváltásig ez az oktatási rendszer ment, magániskolák nélkül. A rendszerváltást követően szabadabbak lettek az iskolák, megindult újra a hit oktatása azóta nem történtek nagy változások.

Tapasztalatok (Mentor)

Jelenlegi iskolámban több tanárom is egyházi oktatási intézménybe járt, őket kérdeztem, hogy felnőttként hogyan tekintenek vissza arra a időszakra illetve, hogy mit gondolnak mint pedagógusok az vallás oktatásáról. Három kérdést tettem fel nekik:

Milyen volt az iskola légköre? Nagyon konzervatív, esetleg kicsit szabadabb? Mennyire voltak szigorúak a szabályok?

Miben tért el lényegesen az állami iskoláktól? Mik voltak az iskola legfőbb ismertetőjegyei?

Mennyire befolyásolta az egyházi oktatás a későbbi tanulmányokat?

Akkor a személyes élményeim röviden. Nagyon fontos, hogy ez egyáltalán nem ugyanaz, amit gondolok általánosságban az egyházi iskolákról, hanem csak az, amilyennek én megéltem.

Ötödikes koromtól jártam egyházi iskolába, összesen 8 évet, ott is érettségiztem. Két évet egy katolikus, aztán hat évet egy református iskolába. Ez ugyanaz a református iskola volt, ahová Zita is járt, csak ő 10 évvel korábban, mint én. A katolikusra nem igazán emlékszem, a reformátusat én nem szerettem. Minden reggel áhítattal kezdtünk a templomban, hetente két hittan volt, és a tanórákon is naponta szóba került a hit. Nagyon sok szó volt a bűnről, arról, hogy hogyan kell istennek megfelelő életet élni, és miket kell és miket nem szabad csinálni. Nekem ez szorongató volt és nyomasztó. A vallásnak nem azt az oldalát ismertem meg, ami a biztonság, bizalom a világban, a felsőbb gondoskodás megtapasztalása, hanem azt, amelyik fél, mert valami felsőbbrendű lénynek meg kell felelni, és ha ez nem sikerül, akkor ez a lény megbüntet. 

Az iskola szabályai szerintem szigorúbbak voltak más iskoláknál, de nem mindenben. Az öltözködésnél voltak plusz szabályok, nem lehetett sminkelni, körmöt festeni, nem látszódhatott ki a hasa senkinek, ilyesmik. Nagyon féltettek minket a “világi” kihívásoktól, alkoholtól, buliktól, stb. Amikor én jártam oda elég tanulós, erős iskola volt.

Pozitív volt viszont, hogy ha a valláson keresztül is, de sokkal többet foglalkoztak a tanárok a lelki jóllétünkkel, mint más iskolákban. Érezhető volt, és ezt jó dolognak tartom, hogy a tanáraim tényleg át akartak adni egy értékrendet is, ami szerintük segítség az élethez, még akkor is, ha magát az értékrendet tehernek éreztem. Szerintem a tanári közösség is sokkal összetartóbb lehetett más iskolákhoz képest, mert nem csak munka, hanem hitközösség is volt, ez is pozitív.

Az egyházi oktatás a gimnázium utáni továbbtanulásomat nem befolyásolta, az általános műveltségemet viszont bővítette. Otthon érzem magam egyházi és keresztény témákban, többször ki kellett olvasnunk a Bibliát, ilyesmik. Értékesnek tartom, hogy mélyebben átlátom a keresztény tanításokat és sok tapasztalatom van, főleg refomátus körökből. Hívő nem vagyok.

Értékesnek tartom, hogy mélyebben átlátom a keresztény tanításokat és sok tapasztalatom van…


1. Iskolai légkör: iskolacsinálók voltunk együtt a tanárok és a diákok és ettől nagyon jó volt az első pár év: összetartás, közös építkezés, problémamegoldás. Én az egyházi iskola hittan óráján láttam először a Brian életét, magyar órán 17 évesen a Nagy zabálás című filmet. Ezt egy állami iskolában is vagánynak gondoltam volna. A tanárokkal jó viszonyom volt, megvolt a bizalom, bár tudom, hogy nem minden osztálytársam érzett így, lehet, hogy nekem szerencsém volt. Később ez a légkör egyre konzervatívabbá vált, de akkor én már felsőbb éves voltam, egyre kijjebb kerültem, nem zavart már annyira. Tudom, hogy ióta elballagtam, ez sokat szigorodott.

2. Eltérések: minden reggel volt egy “áhítat” nevű dolog, olyan, mint egy mini istentisztelet. 15 perc. Volt aki ellógta, aztán ezt késésnek számolták be. A kirándulásokon, táborokban is mindig voltak olyan részek, amiben erős volt a vallási vonal. Az iskolai események eleje vagy vége mindig egy istentisztelet volt.

3. A középiskolai élményeim nagyon befolyásolták a későbbi gondolkodásmódomat, de nem az egyázi vonal miatt, hanem sokkal inkább amiatt, hogy együtt kezdtük az iskolát a tanárokkal. 1992-ben mi voltunk az egyik első nem állami iskola a városban, együtt terveztünk, építettünk. Kevesen voltunk, családias volt, odafigyeltünk egymásra, együtt fejlődünk tanárok és diákok. Ezt magammal vittem az egyetemre, ahol szintén egy kis tanszéken találtam magam: már második évben meglepetés szülinapot szerveztünk az egyik tanáromnak, közösen rendeztünk kiállítást tanárokkal, nagyon közvetlen volt a viszony. Érdekes, hogy az egyházi iskolából egy szabad és gondolkodásra ösztönző, kutatást, nyitottságot jelentő egyetemi közegbe lépni nekem nem volt nagy változás. Talán mert mindkét intézményben megtaláltam a szabadságom, motiváltságom és azt tanulhattam, amit szerettem volna.

…megtaláltam a szabadságom, motiváltságom és azt tanulhattam, amit szerettem volna.

1. Én a kecskeméti Piarista Általános Iskolába jártam, ami Kecskeméten a konzervatívabb iskolák közé tartozott. Az volt a közvélekedés, hogy aki ide kerül, annak nagyon megtanítják az alapokat és a fegyelmet. Ebből sejteni lehet, hogy mennyire volt szigorú az oktatás (nagyon). Nem volt ritka, hogy a hittantanár vagy akár maga az igazgató pofozott fel egy-egy csínytevő kisiskolást, de válogatott módszereik voltak egyes tanároknak a lelki terrorra és a verbális abúzusra is. Én az 5. osztály után átmentem egy 6 osztályos gimnáziumba, mert a szorongásnak, amit az iskola okozozott, addigra egészségügyi szövődményei lettek. Remélem azóta változott annyit a világ, hogy ma már nem tehetnék meg mindazt, ami 20 évvel ezelőtt még elfogadott volt az iskolákban és a közvélekedésben egyaránt (gondolok itt a gyerekek jogaitól kezdve, a fegyelmezési módszereken át, a hitoktatás minőségére)

2. A hittant nekünk ugyan úgy tanították mint a matekot vagy az írást. Csak később vált érthetővé, hogy a hit és a vallás egy sokkal árnyaltabb kérdéskör. Én ma úgy gondolom, hogy gyerekeknek vagy komplex, más kultúrák és vallások felé nyitott szemléletet szabadna tanítani, vagy semmit. A témában egy számomra kedves könyv Noah Harari – Sapiens című értekezése, ahol az író tágabb értelemben próbálja vizsgálni a vallások és a hit szerepét az emberi civilizációkban. Minden vallásnak megvan a maga értéke és a morális kódexe, amiket fontos ismernünk és értenünk, de azt, hogy ki milyen hit szerint szeretné élni az életét, abban meg kell adni a szabad választás jogát.

Nagyon egyszerű, mindent vagy semmit!

Vélemény+Ötletek

Na és akkor jön az én véleményem. Nagyon egyszerű, mindent vagy semmit! Minden vallásban van jó és rossz, különböző értékeket vallanak, népszerűsítenek melyeket szerintem be kellene mutatni a fiataloknak. Én személy szerint egy évet jártam buddhista hittanra, egyet pedig katolikusra. Világossá vált, hogy az erkölcstannak nevezett csúfság csakis azért lett létrehozva, hogy húzzák azok idejét, akik nem akarnak keresztény hittanra járni. A több vallású rendszer nem csak jobb értékeket adna a fiataloknak, viszont az alapműveltségen is dobna egyet nagyot. Fontosnak érzem, hogy megtaláljuk az arany középutat itt is, ugyanis két szélsőség is van: Az egyik franciaország, ahol semmilyen vallási dolgot nem lehet bevinni az iskolába, (persze tanulnak a vallásokról), a másik pedig Irán (És a legtöbb közel keleti ország) ahol kötelezően vallási oktatás van, imákkal.